Hazaértünk.
Annál a dokinál voltunk Dr. Hetényi Gábornál aki annak idején a laparoszkópiát is csinálta, őt választottam dokinak nála szeretnék majd szülni.
Nagyon szép egészséges 2 centis babákat láttunk erős szívhanggal, viszont rögtön 3-at is.
Ez van!
Egyik szemem :o) másik pedig :o(
Az egyikőjük:
Vissza kell mennem a feladóhoz (Krizsához) megbeszélni a továbbiakat!
Holnap hívom majd a Kaálit!
Próbálok a pozitívumra koncentrálni, mert azért tényleg nagyon szépek voltak!
Tényleg nagyon örülünk, de ez esetben mi a redukció mellett döntünk, ami még hátra van.
Nagyon kicsi az esély, hogy az én alkatommal egészségesek legyenek, vagy egyáltalán megmaradjanak.
A dokim is ezt mondta most, de sima ikreket még javasolt!
Így 3 különbözó dokival beszéltünk, nem hiszem, hogy bármelyiknek érdekében állt volna riogatás.
Még a legoptimistább orvos is azt mondta, hogy annak az esélye, hogy 3 egészséges gyerek megszülessen, féléves korukig ne legyen velük komolyabb probléma, és az én szervezetem se károsodjon annak az esélye 10%. (Volt, aki 2-3%-ot mondott).
A maradék 90 (illetve több) %-ban válogatott horror dolgokról beszéltek, statisztikai adatokkal, hogy azon belül mire hány % esély van. ( Pl.: hogy táplálékharc következtében haljon meg a 20. hét körül az egyik, hogy esetleg vigye magával a többit, de szó volt súlyos sérültségről, 800grammal született picikről és sok szívfájdító dologról, ha akarnám se tudnám felsorolni, mindezt számokkal, mire mennyi esély van)
A hármas ikerterhességet általában a 30-32. hétig sikerül elvinni (ez sima ikrek esetében 36-37. hétre megy fel), tehát a legtöbb esetben koraszülött babákról van szó.
Ezzel szemben a 9-12 héten elvégzett redukció kockázata 1-2%(!)
Egyébként nyilván a sima ikres terhességnek is van kockázata, nekünk úgy mondták 10%.
Tehát az, hogy az ikerterhességnek két egészséges babóca legyen a vége, az 90%.
Azért néha gondolok arra, milyen jó lehet úgy véletlenül teherbe esni, nem nyomni progiinjekciót, nem hányni és problémamentesen terhesnek lenni...
DE hát a mi babáink nem adják könnyen magukat. De a fő, hogy itt vannak!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése