Folyamatosan fejlődik, gazdagodik, le és fel kerülnek dolgok, mai épp ilyen.
2010. október 31., vasárnap
Évszakasztal
Kineveztünk itthon is egy asztalt évszakasztalnak és megszórtuk őszi kincsekkel.
Folyamatosan fejlődik, gazdagodik, le és fel kerülnek dolgok, mai épp ilyen.
Folyamatosan fejlődik, gazdagodik, le és fel kerülnek dolgok, mai épp ilyen.
2010. október 26., kedd
Vadaspark
Még október 4-én volt, hogy elmentek az ovival egy nagy piros Ikarus busszal a budakeszi-i Vadasparkba, csak most kaptam képeket.
Így integettek
oviba menet, 3 hete, amikor még méregzöldek voltak a falevelek.
akárcsak ma reggel és a többi reggelen...
akárcsak ma reggel és a többi reggelen...
2010. október 16., szombat
Csontvázak könyvekben és szekrényekben
Kivettünk a könyvtárból egy nagyon jó kis könyvet az emberi testről.
Imádják, sokat kérnek, hogy meséljek belőle, beszélgessünk a könyvben írtakról, meg van, hogy csak félrevonulnak vele és nézegetik a képeket.
Minden benne van az érzékszervekről, izmokról, csontokról belső szervekről, folyamatokról és a szaporodásról is.
Nagyon szeretik ezt a két oldalt, ahogy követni lehet, hogy hogyan növekszik a pocakban a baba a születésig, és már tudják mekkorák voltak odabent, amikor az autónkat vettük, amikor nyaralni voltunk stb.
Mivel van benne ikres és hármasikres rajz is, mutattam nekik, hogy ők így voltak a pocakban, vagyis ikrek, ezért születtek egyszerre, és ezért van egyszerre a szülinapjuk.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve pedig elmondtam nekik, hogy ők amikor a pocakban még nagyon kicsi voltak, akkor így, hárman voltak, de az egyik baba végül nem született meg.
- Miért?
- Azért mert nagyon veszélyes hárman lenni a pocakban és ő visszafordult.
- És hogy hívták?
- Nem tudom, a gyerekek csak akkor kapnak nevet, amikor megszületnek és ő nem született meg. Még azt sem tudom fiú volt vagy lány, szerintetek?
- Nem tudom én se.
- Én se…
- És most van neki egy másik mamija?
- Igen, remélem, hogy egy másik anyuka pocakjába költözött amikor tőlünk elment és most már van neki egy másik mamija.
- Akkor nem te vagy a mamija már?
- Nem.
- És nekünk nem a testvérünk?
- Nem, most már nem.
- Kár. (Brúnó)
- Emlékeztek erre, hogy hárman voltatok bent a pocakomban?
- Én nem. (Maja)
- Én igen. (Brúnó)
Hát ilyen egyszerűen megtörtént véletlenül ez a beszélgetés, ami igazából nem nyomasztott, de épp a napokban jutott eszembe, hogy lassan már talán egyszerűen elmagyarázva megértenék.
Este fürdetés közben amikor nem voltam ott, el is újságolták Szacsának, hogy ők hárman voltak a pocakomban és volt egy testvérük.
Imádják, sokat kérnek, hogy meséljek belőle, beszélgessünk a könyvben írtakról, meg van, hogy csak félrevonulnak vele és nézegetik a képeket.
Minden benne van az érzékszervekről, izmokról, csontokról belső szervekről, folyamatokról és a szaporodásról is.
Nagyon szeretik ezt a két oldalt, ahogy követni lehet, hogy hogyan növekszik a pocakban a baba a születésig, és már tudják mekkorák voltak odabent, amikor az autónkat vettük, amikor nyaralni voltunk stb.
Mivel van benne ikres és hármasikres rajz is, mutattam nekik, hogy ők így voltak a pocakban, vagyis ikrek, ezért születtek egyszerre, és ezért van egyszerre a szülinapjuk.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve pedig elmondtam nekik, hogy ők amikor a pocakban még nagyon kicsi voltak, akkor így, hárman voltak, de az egyik baba végül nem született meg.
- Miért?
- Azért mert nagyon veszélyes hárman lenni a pocakban és ő visszafordult.
- És hogy hívták?
- Nem tudom, a gyerekek csak akkor kapnak nevet, amikor megszületnek és ő nem született meg. Még azt sem tudom fiú volt vagy lány, szerintetek?
- Nem tudom én se.
- Én se…
- És most van neki egy másik mamija?
- Igen, remélem, hogy egy másik anyuka pocakjába költözött amikor tőlünk elment és most már van neki egy másik mamija.
- Akkor nem te vagy a mamija már?
- Nem.
- És nekünk nem a testvérünk?
- Nem, most már nem.
- Kár. (Brúnó)
- Emlékeztek erre, hogy hárman voltatok bent a pocakomban?
- Én nem. (Maja)
- Én igen. (Brúnó)
Hát ilyen egyszerűen megtörtént véletlenül ez a beszélgetés, ami igazából nem nyomasztott, de épp a napokban jutott eszembe, hogy lassan már talán egyszerűen elmagyarázva megértenék.
Este fürdetés közben amikor nem voltam ott, el is újságolták Szacsának, hogy ők hárman voltak a pocakomban és volt egy testvérük.
2010. október 15., péntek
BHRG jegelve :)
Mostanában nagyon nyögvenyelősen ment az itthoni torna.
Már olyan másfél-két hónapja nem tudtuk tartani a heti 5 alkalmat.
Mindig volt valami.
Nyáron a sok program, aztán meg az ovibeindulás és az amelletti fáradtság meg az elhúzodó délutáni alvások miatti rövid esték, nekem angol, Pilátesz stb.
És mivel mindeközben Brúnó rohamosan és látványosan fejlődött, valahogy nekem is csökkent a motivációm, egyre könnyebben vettem ha kimarad és nem nagy kedvem volt belevágni nekem se, ha Brúnónak épp nem volt kedve, hogy végignyomjam vele az egészet.
Szacsának már tegnap mondtam, hogy beszéljük meg, mert én nem hiszem, hogy ennél többet fogunk tudni tornázni, és kérdéses, hogy ennek így van-e értelme.
Én persze már azon görcsöltem, hogy hogyan mondjuk majd le és hogy fogja ezt Zsuzsi néni a BHRG-s fejlesztője fogadni, de Szacsa nagyon okosan azt mondta, hogy mondjuk meg őszintén, hogy ennyit tudunk vállalni, heti 2-3-at, az is több, mint a semmi, és ehhez kérnénk segítséget, hogy találjuk ki együtt, hogy mi legyen, mit javasol.
Zsuzsi néni ma nagyon megértően fogadott minket.
Végigkérdezgette a körülményeket és ő is azt látta, hogy nagyon kemény a napi esti két óránkba ezt besűríteni, meg, hogy ő is annyi változást lát Brúnónál, hogy talán szerinte sem baj egy kicsit lazítani és azon gondolkodott, hogy ad nekünk egy ilyen heti 2-3 alkalmas egy szülővel és végrehajtható tornát.
De azért vaciláltunk rendesen mindketten, hogy mi legyen…
Aztán egyszercsak gondolt egyet és eszébe jutott, hogy csináljuk meg újra a felvételkor is készített felmérést, és attól tegyük függővé, hogyan tovább.
Az eredmény fantasztikus volt.
Brúnó a fél évvel ezelőtti 31 pontjáról mostanra 74 pontra jött fel, ami a korosztályának ugyan az alsó határa de már benne van a normálisban. Ez azt jelenti, hogy fél év alatt olyan másfél-két évnyit fejlődött, és ha így folytatja, ami Zsuzsi néni szerint most már valószínűleg a torna nélkül is menni fog, akkor stabilan benne lesz a korosztályának megfelelő szintben.
Három szint van a teszt szerint, akadályozott, veszélyeztetett és normális.
Brúnó az akadályozott közepéből fejlődött fél év alatt a normálisba.
Rettenetesen büszke vagyok rá és ami még hab a tortán, hogy az eredményt látva Zsuzsi néni azt mondta, hogy LEÁLLHATUNK A TORNÁVAL!
Ha van kedve Brúnónak csinálgassuk az eddigi gyakorlatsorokat. Ha úgy látjuk, hogy megáll a fejlődésben akkor jelentkezzünk, de egyébként jövőre november körül menjünk kontrollra.
HURRÁ!!!
Akkor kő esett le a szívemről.
Hogy nem kell ezzel nyúznunk, hogy nem kell csinálni amikor nincs kedve, nem akarja, nem kell veszekedni emiatt, nem mérgezi a kapcsolatunkat ez az egész….
Ma délután amikor egyszercsak eszembe jutott, hogy nem kell tornáznunk, attól a hihetetlen megkönnyebbülésből amit éreztem, akkor jöttem rá, mennyire nyomasztott ez engem eddig.
Ami a mai rossz hír, hogy Maja estére belázasodott 39,5-t mértem.
Semmilyen tünete nincs csak hogy erőtlen, hálni jár belé a lélek.
Kúppal sikerült lenyomni 38,2-ig, éjszaka folyamatosan figyelem majd, remélem hamar túl leszünk ezen és hétfőn már mehet oviba.
Már olyan másfél-két hónapja nem tudtuk tartani a heti 5 alkalmat.
Mindig volt valami.
Nyáron a sok program, aztán meg az ovibeindulás és az amelletti fáradtság meg az elhúzodó délutáni alvások miatti rövid esték, nekem angol, Pilátesz stb.
És mivel mindeközben Brúnó rohamosan és látványosan fejlődött, valahogy nekem is csökkent a motivációm, egyre könnyebben vettem ha kimarad és nem nagy kedvem volt belevágni nekem se, ha Brúnónak épp nem volt kedve, hogy végignyomjam vele az egészet.
Szacsának már tegnap mondtam, hogy beszéljük meg, mert én nem hiszem, hogy ennél többet fogunk tudni tornázni, és kérdéses, hogy ennek így van-e értelme.
Én persze már azon görcsöltem, hogy hogyan mondjuk majd le és hogy fogja ezt Zsuzsi néni a BHRG-s fejlesztője fogadni, de Szacsa nagyon okosan azt mondta, hogy mondjuk meg őszintén, hogy ennyit tudunk vállalni, heti 2-3-at, az is több, mint a semmi, és ehhez kérnénk segítséget, hogy találjuk ki együtt, hogy mi legyen, mit javasol.
Zsuzsi néni ma nagyon megértően fogadott minket.
Végigkérdezgette a körülményeket és ő is azt látta, hogy nagyon kemény a napi esti két óránkba ezt besűríteni, meg, hogy ő is annyi változást lát Brúnónál, hogy talán szerinte sem baj egy kicsit lazítani és azon gondolkodott, hogy ad nekünk egy ilyen heti 2-3 alkalmas egy szülővel és végrehajtható tornát.
De azért vaciláltunk rendesen mindketten, hogy mi legyen…
Aztán egyszercsak gondolt egyet és eszébe jutott, hogy csináljuk meg újra a felvételkor is készített felmérést, és attól tegyük függővé, hogyan tovább.
Az eredmény fantasztikus volt.
Brúnó a fél évvel ezelőtti 31 pontjáról mostanra 74 pontra jött fel, ami a korosztályának ugyan az alsó határa de már benne van a normálisban. Ez azt jelenti, hogy fél év alatt olyan másfél-két évnyit fejlődött, és ha így folytatja, ami Zsuzsi néni szerint most már valószínűleg a torna nélkül is menni fog, akkor stabilan benne lesz a korosztályának megfelelő szintben.
Három szint van a teszt szerint, akadályozott, veszélyeztetett és normális.
Brúnó az akadályozott közepéből fejlődött fél év alatt a normálisba.
Rettenetesen büszke vagyok rá és ami még hab a tortán, hogy az eredményt látva Zsuzsi néni azt mondta, hogy LEÁLLHATUNK A TORNÁVAL!
Ha van kedve Brúnónak csinálgassuk az eddigi gyakorlatsorokat. Ha úgy látjuk, hogy megáll a fejlődésben akkor jelentkezzünk, de egyébként jövőre november körül menjünk kontrollra.
HURRÁ!!!
Akkor kő esett le a szívemről.
Hogy nem kell ezzel nyúznunk, hogy nem kell csinálni amikor nincs kedve, nem akarja, nem kell veszekedni emiatt, nem mérgezi a kapcsolatunkat ez az egész….
Ma délután amikor egyszercsak eszembe jutott, hogy nem kell tornáznunk, attól a hihetetlen megkönnyebbülésből amit éreztem, akkor jöttem rá, mennyire nyomasztott ez engem eddig.
Ami a mai rossz hír, hogy Maja estére belázasodott 39,5-t mértem.
Semmilyen tünete nincs csak hogy erőtlen, hálni jár belé a lélek.
Kúppal sikerült lenyomni 38,2-ig, éjszaka folyamatosan figyelem majd, remélem hamar túl leszünk ezen és hétfőn már mehet oviba.
2010. október 13., szerda
Nem mindennapi séti
Elsétáltunk ma a közeli gyógyszertárba.
Közben igen komoly moziban volt részünk, Angelina Jolie forgat a sarkunkon :)
Közben igen komoly moziban volt részünk, Angelina Jolie forgat a sarkunkon :)
2010. október 10., vasárnap
Brúnó játszik
Brúnó még mindig kevésbé szereti a klasszikus értelemben vett kreatív tevékenységeket, mint pl. a festés-rajzolás, gyurmázás. Csak néha, rövid időre köti le az ilyesmi.
De nem mondanám, hogy ne lenne kreatív.
Főleg azokat a játékait szeretem, amikor egy bizonyos tárgy inspirálja valami olyasmire ami elsőre nem nyilvánvalóan következik belőle (legalábbis nekem), vagy amikor egyenesen teljesen másra asszociál, mint amire eredetileg való.
Ilyesmi dolgai az ovi előtt is voltak, de mióta ovis, mintha még felerősödtek volna.
A waldorf módszer sok félkész, továbbgondolásra ösztönző játéka erősíti ezt a fajta kreativitást.
Mai-tegnapi termés:
Ezek a látszattal ellentétben nem színes ceruzák, hanem egy metró... hogy az alagút vagy a szerelvény, azt már döntse el ki-ki maga...
Tűzet rakott a kis sátorban...
A hazahozott bot hasznosítása, igen sok rétű.
Volt már természetesen kard és sétapálca is, de itt most épp egy puhaság-keménység mérő műszer készült.
Csak oda kell nyomni az adott tárgyhoz vagy élőlényhez és azonnal lehet érezni mekkora az ellenállása.
A bot egy másik oldala:
- "Mami most ülj ide le és én leszek a tanár bácsi, te pedig az iskolában leszel.
Ha egy ilyen virágot láttok, akkor nem szabad hozzá közel menni és ide belenyúlni, mert bezárja a szirmait és megharap!....de ez csak egy kép, nem igazi, ezt meg szabad fogni...
...ha pedig egy ilyen nyuszival találkoztok akkor nem kell félni, itt meg szabad simogatni..."
Magára húzza a lavórt és megkér: Mami! Mondd nekem, hogy ébredj kicsim!
Szót fogadok, mire kibújik belőle, mint egy takaróból és nagyot nyújtózkodik.
De nem mondanám, hogy ne lenne kreatív.
Főleg azokat a játékait szeretem, amikor egy bizonyos tárgy inspirálja valami olyasmire ami elsőre nem nyilvánvalóan következik belőle (legalábbis nekem), vagy amikor egyenesen teljesen másra asszociál, mint amire eredetileg való.
Ilyesmi dolgai az ovi előtt is voltak, de mióta ovis, mintha még felerősödtek volna.
A waldorf módszer sok félkész, továbbgondolásra ösztönző játéka erősíti ezt a fajta kreativitást.
Mai-tegnapi termés:
Ezek a látszattal ellentétben nem színes ceruzák, hanem egy metró... hogy az alagút vagy a szerelvény, azt már döntse el ki-ki maga...
Tűzet rakott a kis sátorban...
A hazahozott bot hasznosítása, igen sok rétű.
Volt már természetesen kard és sétapálca is, de itt most épp egy puhaság-keménység mérő műszer készült.
Csak oda kell nyomni az adott tárgyhoz vagy élőlényhez és azonnal lehet érezni mekkora az ellenállása.
A bot egy másik oldala:
- "Mami most ülj ide le és én leszek a tanár bácsi, te pedig az iskolában leszel.
Ha egy ilyen virágot láttok, akkor nem szabad hozzá közel menni és ide belenyúlni, mert bezárja a szirmait és megharap!....de ez csak egy kép, nem igazi, ezt meg szabad fogni...
...ha pedig egy ilyen nyuszival találkoztok akkor nem kell félni, itt meg szabad simogatni..."
Magára húzza a lavórt és megkér: Mami! Mondd nekem, hogy ébredj kicsim!
Szót fogadok, mire kibújik belőle, mint egy takaróból és nagyot nyújtózkodik.
Ezt a nyuszit
Amálka mai szülinapi zsúrjára készítettem, egy könyvben találtam a leírást, de sajnos elmaradt, Ami beteg.
Majd a héten pótoljuk.
Ez már mindenképp Amié, azonban újabb megrendelések érkeztek Majától és Brúnótól nyusziügyben.
Maja hozzátette, hogy ő piros orrút szeretne, szerinte egy nyuszinak nem rózsaszín az orra.
Majd a héten pótoljuk.
Ez már mindenképp Amié, azonban újabb megrendelések érkeztek Majától és Brúnótól nyusziügyben.
Maja hozzátette, hogy ő piros orrút szeretne, szerinte egy nyuszinak nem rózsaszín az orra.
2010. október 5., kedd
Ovis szülinapok
Ma ünnepelték az oviban a szülinapjukat.
Nem tudom minden waldorf oviban így van-e, de a miénkben ez nagyon komoly szertartás.
Mostanra kerültek sorra, mert egyrészt egyenként a nyáriakat is megünneplik ilyenkor ősszel, másrészt már olyanokat is előbbre vettek akiknek igaziból később volt ugyan, de nagyobbak, régebb óta járnak oda, mivel az egész szertartáshoz fontos, hogy ők is ismerjék a többi gyereket és viszont.
Már előző nap mindenkinek hangsúlyosan szólnak, szülőknek, gyerekeknek, hogy másnap kinek lesz a szülinapja.
Mindenki már otthon készül, az ünnepeltek persze csak izgulnak és másnap az általuk szépnek vélt ruhákba öltöznek, a többiek viszont apró ajándékokkal készülnek.
Reggel miközben mindenki szabadon játszik a fal melletti óvónéni-asztalnál tovább folyik a készülődés.
Elővesznek egy kézzel kötött üres füzetet, ráírják az óvó nénik a gyerek nevét és az évszámot, jelen esetben pl. „Maja 2010” és „Brúnó 2010” és mindenki, aki akar, rajzol bele annyit és azt amit épp akar, további apró ajándékokat is készíthetnek még ilyenkor vagy az otthonról hozottakat csomagolják.
Minden ajándékot egy kis selyemkendővel letakart asztalra tesznek.
Az egyik óvó néni sütit is süt.
Az ünnepelt eközben játszik a többiekkel, annál is inkább, mert ezen a napon különös kényeztetésben van része.
Az ünnepség részeként ugyanis két vendéget fog választani, ami nagyon kiemelt státusz, majdnem akkora mint az ünnepeltté, úgyhogy igyekszik szinte mindenki a kedvében járni már reggeltől, hátha ráesik majd a választás.
Amikor aztán vége van a verselős-éneklős ún. székkörnek, akkor veszi kezdetét a szülinap.
Az ünnepeltek kiválasztják a „vendégeket”, akik kikísérik az előtérbe amíg a többiek átrendezik a székeket, trónt az ünnepeltnek, amely mellett kétoldalról a vendégek ülnek.
Amikor kész vannak, a vendégek eltakarják az ünnepelt szemét amíg visszamennek és a többiek palástba és koronába öltöztetik csukott szemű szülinaposokat.
Az óvó nénik mesét mondanak, ami az ünnepelt életéről szól, kezdve onnan, hogy a meg nem született gyerekek birodalmából útnak indultak, a mostani szülinapig.
Megemlítve a szülőket akik várták őket, ha már nagyobb testvér várja őket vagy később kistestvér születik azt mind beleszővik a mesébe, a főbb eseményekkel amik addig történtek velük.
Szülinapi dalokat is énekelnek hozzá közösen, pl. a „serkenj fel kegyes nép…” egy szülinapi változatát.
Aztán előkerülnek az ajándékok, a vendégek körbe adják őket, mindenki megnézi a becsomagolt ajándékokat és mondják hozzá: - ezt Gergőtől kapta Brúnó… stb.
Az ajándékok ezután bontatlanul egy kosárba kerülnek, csak otthon bonthatja ki az ünnepelt, - így később otthon, a családban folytatódik az ünnep.
Mindenki egyenként kíván a szülinaposnak valamit, miközben minden egyes kívánság elhangzása után egy-egy színes fagolyót fűznek nyakláncba, ami szintén ajándék lesz.
Majd elérkezik a sütizés ideje, a vendégek itt is kiemelt státuszban az elsők közt kapnak belőle.
Mindezt persze én csak hallomásból tudom, talán keverem is a sorrendet, mivel szülő ilyenkor nincs jelen.
Mire én megérkeztem Brúnó palástban és koronában rohangált az oviban és izgatottan mesélték mi történt meg kik voltak a vendégeik.
Brúnónak Áron, Majának Sára.
Csak egy vendéget választottak, mert egymás mellett akartak ülni, bár itthon már Brúnó úgy mesélte, hogy neki két vendége volt, Áron és Julcsi.
Zuhogott ma az eső, mintha dézsából öntötték volna, így nagyon hálás vagyok Vencel anyukájának, hogy hazahozott és megkímélt attól, hogy az esőben hatalmas ajándékosszatyorral, két fáradt szülinapossal hazabékávézzak.
Az ajándékkosarak már látványra gyönyörűek voltak.
Én tulajdonképp már ezen a ponton meghatódtam, de ahogy bontogatták ki a sok kézzel készített meg szívvel becsomagolt kis ajándékokat, a sok-sok kis kagylót, üveggolyót, papírvirágot, mecsboxot, rajzokat, nyakláncot, karkötőt, szappanbuborék fújót, kézzel festett képkeretet, gyöngyökből vasalt kis képet… stb...hihetetlen melegséget és hálát éreztem és érzek az ovistársaik, a szülők, az óvó nénik, és egyáltalán a jó sorsunk iránt, hogy ennek a kis csapatnak a tagjai vagyunk.
Azt hiszem részemről most érkeztem meg igazán ide.
Nem tudom minden waldorf oviban így van-e, de a miénkben ez nagyon komoly szertartás.
Mostanra kerültek sorra, mert egyrészt egyenként a nyáriakat is megünneplik ilyenkor ősszel, másrészt már olyanokat is előbbre vettek akiknek igaziból később volt ugyan, de nagyobbak, régebb óta járnak oda, mivel az egész szertartáshoz fontos, hogy ők is ismerjék a többi gyereket és viszont.
Már előző nap mindenkinek hangsúlyosan szólnak, szülőknek, gyerekeknek, hogy másnap kinek lesz a szülinapja.
Mindenki már otthon készül, az ünnepeltek persze csak izgulnak és másnap az általuk szépnek vélt ruhákba öltöznek, a többiek viszont apró ajándékokkal készülnek.
Reggel miközben mindenki szabadon játszik a fal melletti óvónéni-asztalnál tovább folyik a készülődés.
Elővesznek egy kézzel kötött üres füzetet, ráírják az óvó nénik a gyerek nevét és az évszámot, jelen esetben pl. „Maja 2010” és „Brúnó 2010” és mindenki, aki akar, rajzol bele annyit és azt amit épp akar, további apró ajándékokat is készíthetnek még ilyenkor vagy az otthonról hozottakat csomagolják.
Minden ajándékot egy kis selyemkendővel letakart asztalra tesznek.
Az egyik óvó néni sütit is süt.
Az ünnepelt eközben játszik a többiekkel, annál is inkább, mert ezen a napon különös kényeztetésben van része.
Az ünnepség részeként ugyanis két vendéget fog választani, ami nagyon kiemelt státusz, majdnem akkora mint az ünnepeltté, úgyhogy igyekszik szinte mindenki a kedvében járni már reggeltől, hátha ráesik majd a választás.
Amikor aztán vége van a verselős-éneklős ún. székkörnek, akkor veszi kezdetét a szülinap.
Az ünnepeltek kiválasztják a „vendégeket”, akik kikísérik az előtérbe amíg a többiek átrendezik a székeket, trónt az ünnepeltnek, amely mellett kétoldalról a vendégek ülnek.
Amikor kész vannak, a vendégek eltakarják az ünnepelt szemét amíg visszamennek és a többiek palástba és koronába öltöztetik csukott szemű szülinaposokat.
Az óvó nénik mesét mondanak, ami az ünnepelt életéről szól, kezdve onnan, hogy a meg nem született gyerekek birodalmából útnak indultak, a mostani szülinapig.
Megemlítve a szülőket akik várták őket, ha már nagyobb testvér várja őket vagy később kistestvér születik azt mind beleszővik a mesébe, a főbb eseményekkel amik addig történtek velük.
Szülinapi dalokat is énekelnek hozzá közösen, pl. a „serkenj fel kegyes nép…” egy szülinapi változatát.
Aztán előkerülnek az ajándékok, a vendégek körbe adják őket, mindenki megnézi a becsomagolt ajándékokat és mondják hozzá: - ezt Gergőtől kapta Brúnó… stb.
Az ajándékok ezután bontatlanul egy kosárba kerülnek, csak otthon bonthatja ki az ünnepelt, - így később otthon, a családban folytatódik az ünnep.
Mindenki egyenként kíván a szülinaposnak valamit, miközben minden egyes kívánság elhangzása után egy-egy színes fagolyót fűznek nyakláncba, ami szintén ajándék lesz.
Majd elérkezik a sütizés ideje, a vendégek itt is kiemelt státuszban az elsők közt kapnak belőle.
Mindezt persze én csak hallomásból tudom, talán keverem is a sorrendet, mivel szülő ilyenkor nincs jelen.
Mire én megérkeztem Brúnó palástban és koronában rohangált az oviban és izgatottan mesélték mi történt meg kik voltak a vendégeik.
Brúnónak Áron, Majának Sára.
Csak egy vendéget választottak, mert egymás mellett akartak ülni, bár itthon már Brúnó úgy mesélte, hogy neki két vendége volt, Áron és Julcsi.
Zuhogott ma az eső, mintha dézsából öntötték volna, így nagyon hálás vagyok Vencel anyukájának, hogy hazahozott és megkímélt attól, hogy az esőben hatalmas ajándékosszatyorral, két fáradt szülinapossal hazabékávézzak.
Az ajándékkosarak már látványra gyönyörűek voltak.
Én tulajdonképp már ezen a ponton meghatódtam, de ahogy bontogatták ki a sok kézzel készített meg szívvel becsomagolt kis ajándékokat, a sok-sok kis kagylót, üveggolyót, papírvirágot, mecsboxot, rajzokat, nyakláncot, karkötőt, szappanbuborék fújót, kézzel festett képkeretet, gyöngyökből vasalt kis képet… stb...hihetetlen melegséget és hálát éreztem és érzek az ovistársaik, a szülők, az óvó nénik, és egyáltalán a jó sorsunk iránt, hogy ennek a kis csapatnak a tagjai vagyunk.
Azt hiszem részemről most érkeztem meg igazán ide.
2010. október 3., vasárnap
Megkezdődött az oviban
a gyerekek szocializációja.
A következő versikét tanulták múlt héten a kis ártatlanok:
Hazamegyek ledobom a kabátom,
Légpuskával üldözöm a családom,
Apukámat felrúgom a tetőre,
Anyukámat berúgom a sütőbe…
Szacsa szerint ő jobban járt :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
