2006. szeptember 22., péntek

Láz, gátseb, szopi

Felhívtam ma délelőtt a dokimat, mármint a nőgyógyászom akinél szültem, hogy második napja lázas vagyok és nem tudom lenyomni.

Azt mondta látni akar.

Délután elmentem taxival, a taxis mocskosszájúan végigpolitizálta az utat, csak ültem és hallgattam, rettenetesen fájdalamas élmény volt kiszakadni a kis otthoni paradicsomunkból ebbe a másik valóságba. (erről a mostani politikáról meg a mi viszonyunkról van is egy sztorim még keddről, mindjárt azt is írom, ha marad időm)

Szóval a doki látni akart.

Mikor feküdtem föl a székbe már mondja, hogy hát úgy néz ki ez szétnyilt...

Elmagyarázta mi történt.

Mivel a szülés után már egyszer összevarrt, majd ezt a varrást a vészhelyzet miatt nagyon gyorsan szétkellett bontania, szinte szakítania, aztán az életmentés során, még mélyebbre vágnia, hát itt a szövetek nem bírták már a kétszeri vágást-kétszeri varrást, roncsolódtak, begyulladtak és elengedték a varratokat.

Valójában már a szülés után mondta a doki a nővéreknek, hogy én folyamatosan kapjak jeget és jegeljem a gátsebet. De a nővérek nem hozták a jeget, nekem meg kisebb gondom is nagyobb volt ennél, nem reklamáltam ki. Aztán az egyik nap amikor megtudta a doki, hogy nem jegelek rendszeresen, ki is verte a balhét a nővérek közt, de ezután sem kaptam jeget sűrűbben, csak ha kifejezetten kértem, én meg nem tudtam, hogy ez ennyit számítana.

Azt mondta, most így nem lehet újra összevarrni, egyrészt egy harmadik varrást már tuti nem tartana mégennyire se meg, másrészt meg be is van gyulladva. Meg kell várnunk amíg beheged magától, aztán majd ha már nem szoptatok lesz egy ún. plasztikai műtét, ahol kivág majd a húsból és újra összevarrja.

Na ezért fáj ez nekem ennyire! :o(

Antibiotikumot kell szednem, ami a tejtermelésnek nem a legjobb, sőt, de most a kisebbik rossz elvén haladunk és naponta 8szor kimosni és Betadine-nal fertőtleníteni a sebet.

Visszafelé azon gondolkodtam, hogy fogom én ezt a napi 8 kimosást, fertőtlenítést megoldani miközben jóformán annyi időm nincs, hogy wc-re elmenjek...

Sajnos csak a szoptatásidőből tudunk húzni, tekintve, hogy másból sem áll a napom.

Maja lefejt tejet fog kapni, kevesebb idő marad vele foglalkozni a szoptatásnál. Azért vele, mert Brúnónak jobban megy, Maja annyira álomszuszék, hogy nagyon lassan és szinte semmit nem szopizik.

Így kb. 5-10 percet nyerünk minden szoptatásnál és akkor meg tudom oldani, hogy magammal is foglalkozzak 3 óránként ennyit.

Tehát úgy fog kinézni, hogy Brúnó szopik, addig Maja, ha nem ébred fel érdemben és kezd el igazán szopizni (ideális esetben tandemben, bár ez nem igazán kényelmes így, hogy Maját közben folyamatosan ébresztgetni kell, így sokszor inkább egymás után, vagy ahogy ébrednek megy a dolog) szóval ha nem igazán megy vele, akkor megkapja az előző szoptatás végén lefejt anyatejet, aztán mindketten kapnak cumisüvegből tápszert pótlásként és a végén fejek, amit Maja a következő szoptatásnál szintén megkap cumiüvegből és így tovább...

Egyelőre nincs semmi különbség a nappali és éjszakai menet közt, ugyanúgy kb. 3 óránként éheznek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...