A nagyszülők pedig délután

jártak nálunk.

Eljött Nyíregyházáról a dédi is, az én nagymamám, akinek a szülinapjára születtek ők is, én is.

Kontrollon voltunk

ma az István kórház csecsemőosztályán. 

Minden rendben, megvolt elégedve az ottani drnéni. Maja is megkapta most a BCG oltást amit a távozáskor neki nem adtak be, csak Brúnónak, mivel akkor ő még nem volt 2,5 kg.

Eleve mára voltunk visszarendelve, de tegnap Maja meztelen súlya el is érte a bűvös határt pontosan 2500 gram volt. Brúnó 2780.

Képek az elmúlt napokból

szombaton nálunk járt babázni Szacsa testvére, az újdonsült nagynéni, Böbe

egy jellemző életkép, Szacsa Majácskát eteti

és fürdeti

Brúnó álmában pancsizik

az etetéseknél viszont nagyon élénken figyel

így alszanak egy ágyban, egymástól viszonylag távol, hogy mindkét légzésfigyelő megbízhatóan végezhesse a dolgát

 

A politika és mi

Ahogy az előző posztban említettem a taxis kapcsán, van egy kis sztorim a mi kis mostani világunk és a külvilág találkozásáról.

Mialatt mi a szüléssel és egyéb válogatott boldogságokkal voltunk elfoglalva a kórházban, Magyarországon majdnem polgárháború lett.

Berobbant a köztudatba az „öszödi beszéd”.

Aznap este pedig, amikor a kórházból hazaengedtek minket a szélsőjobboldali felháborodott „tüntetők” megtámadtak a Szabadság téri TV székházat. Szétromboltak amit tudtak, elloptak amit tudtak, autókat gyújtottak fel, a kiérkező rendőrökkel pedig harcba szálltak és mivel azok tulajdonképp felkészületlenek voltak, több rendőrt is komolyan megsebesítettek.

Nos, nekünk erről az egészről fogalmunk sem volt.

Híreket nem hallgattunk a kórházban és hát hazatérve sem ez volt a legsürgősebb dolgunk, úgyhogy boldog tudatlanságban gyönyörködtünk itthon, dajkáltunk, szívtuk a babaillatot.

Aznap mikor hazaérkeztünk a tv székháznál állt a bál, de másnap a itt a Rákóczi út túloldalán lévő MSZP székháznál volt a buli.

A rendőrök, immár felkészültebben, elkergették őket vízágyukkal, egyebekkel.

Átspriccelték őket a Rákóczi út másik oldalára, be a kis utcákba, mint amilyen a miénk is.

Este 11 körül mit sem tudva ezekről szoptatom a gyerekeket a nappaliban és egyszer csak azt hallom, hogy több százan megszállják a csendes utcánk, és mint valami futballdrukkerek üvöltöznek, hogy ria-ria-hungária.

Odamentem az ablakhoz, üvöltöző magából kikelt dühös emberek ordítozták, hogy „monnyon le” és hasonlókat, akkor már egyértelműen politikai színezettel, tőlem 4-5 méterre.

Álltam ott, kezemben az egyik 2,5 kilós gyerekkel és földbe gyökerezedzett a lábam, azt sem tudtam most mit kéne csináljak, egyáltalán veszélybe vagyok-e vagy sem, mi ez az egész…

Ahogy néztem ezt az egész ramazurit, felnézett az első emeleti nagy ablakunkra az egyik dühös kopasz, kigyúrt fiatalember és találkozott a tekintetünk.

Én ott álltam a nagy 1. emeleti ablakokban, jól láthatóan egy kis csöppséggel a kezemben a magunk kis csendes kis paradicsomával, Ő pedig odalent a hangos, vandál, dühös tömegpszichózissal felkorbácsolt tudatállapotával.

Nem tudtuk elengedni egymást hosszú percekig, annyira döbbenetes volt mindkettőnknek az élmény, annyira távol volt a két világ egymástól és annyira kizökkentett mindkettőnket a saját világából a szituáció, hogy lefagytunk….

Mint egy filmben, amikor kimerevedik egy képkocka.

Aztán ment tovább minden a maga medrében, mindenki visszatért a saját világába, de döbbenetes volt ez a találkozás. 

Utána természetesen tájékozódtunk mi is zajlik itt körülöttünk, nem kevésbé elképedve néztük, olvastuk mi is zajlik „odakint”...

Láz, gátseb, szopi

Felhívtam ma délelőtt a dokimat, mármint a nőgyógyászom akinél szültem, hogy második napja lázas vagyok és nem tudom lenyomni.

Azt mondta látni akar.

Délután elmentem taxival, a taxis mocskosszájúan végigpolitizálta az utat, csak ültem és hallgattam, rettenetesen fájdalamas élmény volt kiszakadni a kis otthoni paradicsomunkból ebbe a másik valóságba. (erről a mostani politikáról meg a mi viszonyunkról van is egy sztorim még keddről, mindjárt azt is írom, ha marad időm)

Szóval a doki látni akart.

Mikor feküdtem föl a székbe már mondja, hogy hát úgy néz ki ez szétnyilt...

Elmagyarázta mi történt.

Mivel a szülés után már egyszer összevarrt, majd ezt a varrást a vészhelyzet miatt nagyon gyorsan szétkellett bontania, szinte szakítania, aztán az életmentés során, még mélyebbre vágnia, hát itt a szövetek nem bírták már a kétszeri vágást-kétszeri varrást, roncsolódtak, begyulladtak és elengedték a varratokat.

Valójában már a szülés után mondta a doki a nővéreknek, hogy én folyamatosan kapjak jeget és jegeljem a gátsebet. De a nővérek nem hozták a jeget, nekem meg kisebb gondom is nagyobb volt ennél, nem reklamáltam ki. Aztán az egyik nap amikor megtudta a doki, hogy nem jegelek rendszeresen, ki is verte a balhét a nővérek közt, de ezután sem kaptam jeget sűrűbben, csak ha kifejezetten kértem, én meg nem tudtam, hogy ez ennyit számítana.

Azt mondta, most így nem lehet újra összevarrni, egyrészt egy harmadik varrást már tuti nem tartana mégennyire se meg, másrészt meg be is van gyulladva. Meg kell várnunk amíg beheged magától, aztán majd ha már nem szoptatok lesz egy ún. plasztikai műtét, ahol kivág majd a húsból és újra összevarrja.

Na ezért fáj ez nekem ennyire! :o(

Antibiotikumot kell szednem, ami a tejtermelésnek nem a legjobb, sőt, de most a kisebbik rossz elvén haladunk és naponta 8szor kimosni és Betadine-nal fertőtleníteni a sebet.

Visszafelé azon gondolkodtam, hogy fogom én ezt a napi 8 kimosást, fertőtlenítést megoldani miközben jóformán annyi időm nincs, hogy wc-re elmenjek...

Sajnos csak a szoptatásidőből tudunk húzni, tekintve, hogy másból sem áll a napom.

Maja lefejt tejet fog kapni, kevesebb idő marad vele foglalkozni a szoptatásnál. Azért vele, mert Brúnónak jobban megy, Maja annyira álomszuszék, hogy nagyon lassan és szinte semmit nem szopizik.

Így kb. 5-10 percet nyerünk minden szoptatásnál és akkor meg tudom oldani, hogy magammal is foglalkozzak 3 óránként ennyit.

Tehát úgy fog kinézni, hogy Brúnó szopik, addig Maja, ha nem ébred fel érdemben és kezd el igazán szopizni (ideális esetben tandemben, bár ez nem igazán kényelmes így, hogy Maját közben folyamatosan ébresztgetni kell, így sokszor inkább egymás után, vagy ahogy ébrednek megy a dolog) szóval ha nem igazán megy vele, akkor megkapja az előző szoptatás végén lefejt anyatejet, aztán mindketten kapnak cumisüvegből tápszert pótlásként és a végén fejek, amit Maja a következő szoptatásnál szintén megkap cumiüvegből és így tovább...

Egyelőre nincs semmi különbség a nappali és éjszakai menet közt, ugyanúgy kb. 3 óránként éheznek meg.

Belázasodtam

Nem tudom mi lehet ez. Még mindig kutyául vagyok, nagyon gyenge vagyok és a gátsebem is nagyon fáj továbbra is, pont ez hiányzott. Nincs semmilyen megfázásos vagy gyomorrontásos tünetem.

Vettem be Algopirint, nem viszi le....

Hát elég komoly programot nyomnak Szacsának meg nekem a drágák!
24 órásat!
Hihetetlenül intenzívek ezek a napok.
Épp most nézem, hogy szinte percre pontosan egy hete születtek.
Egyrészt olyan mintha már száz év telt volna el, másrészt meg mintha csak épp most lennék még mindig ott a szülőszobán.

Van mit csinálnom egész nap, iszonyú kimerült vagyok.

Pedig tulajdonképp én szinte csak szoptatok, Szacsa cserél pelust ápolja a köldökcsonkot adja oda és veszi el a babákat. De egyszerűen még mindig nem tért vissza belém az élet, nagyon gyenge vagyok még mindig, nehezen mozgok.

A gátsebem is iszonyatosan fáj még mindig és nem múlik a fájdalom, nem tudom mikor kezd majd el már ez jobb lenni.

A tejem nagyon nehezen indul.

A babák ugyan nem sárgultak be, de annyira kis erőtlenek, hogy alig bírjuk felébreszteni őket ahhoz, hogy egyenek.

Maját szinte egyeltalán nem tudom szoptatni, Őt annyira nem tudom felkelteni. A kórházban anyatejet kaptak pótlásnak amíg nem nagyon volt tejem, de azt sem cumisüvegből, hanem csak pohárból, hogy ne legyenek cumizavarosak. Az igazság az, hogy Maját így sem lehetett megetetni, mert még ehhez is fel kellett volna kelnie. Megpróbáltuk cumisüvegből, de az is túl melós volt neki abból sem volt hajlandó, végül egy fecskendővel etették Majácskát és azt is annyira hátra kellett tolni, hogy már álmában nyeljen és ne visszafelé csorogjon...

Itthon Szacsa csinálta ezt, én képtelennek éreztem magam rá, hogy letoljam a torkába. Közben egyfolytában próbálkozom a szoptatással, de szinte semmit nem hajlandó, ha nagy nehezen felébresztem egy percre akkor is sokszor tiltakozik, hogymit akarok én tőle, megfeszíti magát és úgy sír, vagy egyszerűen csak pár pillanat alatt elalszik.

Tegnap reggel már nem bírtuk tovább mondtam Szacsának, hogy próbáljuk ki mégegyszer, hátha már elfogadja a cumisüveget. Tudom, hogy benne van a pakliban, hogy cumizavaros lesz és még kevésbé fog menni a szoptatás, de ezt a fecskendőzést már nagyon nehéz bírni, olyan iszonyatosan nehéz egy ilyen pici babának a torkáig lenyomni. és elfogadta, tulajdonképp egy mázsás súly eset le a szívünkről. Továbbra is próbálkozom vele a szoptatással, tandemszopival kezdünk, de Ő így kapja a nagyját utána, hogy egyen is valamit....

Ráadásul a tej sem elég, szoptatás után mindig fejek is, hátha jobban beindul. De kapnak pótlást is. A doktornénijük nem ajánlotta, hogy központilag begyűjtött anyatejet igényeljünk, azt mondta, annyira rossz minőségű, hogy jobban járunka  tápszerrel. Így azt is kapnak.

Szóvala szoptatással elég hadilábon állunk és tulajdonképp ez most a legnagyobb problémánk, nagyon reménykedem, hogy ez rendbe fog jönni, be fig rendesen indulni a tej és a babák is megerősődnek annyira, hogy könnyebben menjen. Azt mondják, hogy ha elérik a 3 kg-ot akkor onnantól már könnyebb lesz.

Most tulajdonképp szinte egybeérnek a szoptatások, szinte semmit nem alszunk.

Most csak képek

tegnapról.

Maja és a légzésfigyelő álomvirágok



Esti fürdetés, még elférnek a csap alatt is :o)


Ez egy elég sötét kép, épp a fürdés után törölgetem az egyik bébit akiből sajnos nem sok látszik, az viszont igen, hogy szülés után 1 héttel még mindig mekkora a hasam :oS

Hazajöttünk!

Micsoda kaland volt felöltözni utcai ruhába, kijönni a kórházból,  végigmenni kocsival a városon, de immár a két babával az autóban! 

Gyönyörű idő, szép indiánnyár, az autóban pedig csendes boldogság :o)

Hazaértünk, itthon csend és tisztaság, Szacsa és a sógornőm jóvoltából akik múlt héten kiatakarítottak.

De a legnagyobb élmény, hogy senki nem nyitja ránk kopogás nélkül naponta 15-ször az ajtót, nem csóválják a fejüket a tejmennyiség hallatán és csak csend van és nyugalom és intimítás és gyönyörködés... csak a babák és mi :o)

Hétfőn mehetünk

haza elvileg.

A tej továbbra sem akar igazán beindulni, kapnak pótlásként központi anyatejet, de itt a kórházban úgy érzem magam, mint egy tejrendőrségen.
Nagyon kedvesek a nővérek, de semmi nyugalom nincs itt, még így az alapítványi szobában sem.
Hullafáradtak vagyunk. Soha nem lehet pihenni, amikor épp nem szoptatok, fürdetünk, pelenkázunk, eszünk, fürdünk stb. és lenne 10 perc pihenni, akkor tuti jön a nagyvizit, egy nővérke lázat mérni, méhösszehúzó injekciót beadni, hozzák vagy épp viszik a kaját, takarítónő....
És folyamatosan valaki megkérdezi, hogy van-e már elég tej...

Szacsa olyan derekasan helytáll, hogy a nővérek nem hiszik el, hogy az első gyerekei.
Ő is beköltözött nagyon vicces ahogy mászkál itt pizsomában, papucsban ezen a női osztályon. Hozza-viszi a gyerekeket a csecsemősbe mázsálni, fürdetni, ha pedig épp valaki más gyereke sír ott és a nővérek már nem győzik, akkor besegít ott is, felveszi dajkálja addig azt is.
Eleinte nem akarták beengedni és kitessékelték onnan, de aztán mostanra rájöttek milyen jól járnak vele és el/befogadták, lassan már tiszteletbeli csecsemősnővér :o)

Nem akar múlni a gátsebemnél a fájdalom, megnézettem ma az ügyeletes doktornővel aki rendkivül hideg és arrogáns volt velem, talán nem is nekem szólt, talán a dokimat nem bírja, na mindegy, szóval behívott egy vizsgálóba, megnézte a gátam, de szerinte minden OK. Hát nem tudom mikor fog ez elmúlni vagy legalább enyhülni...

Éjszaka velem voltak

a bébik.
Nem mondom, hogy könnyű volt, nem vagyok a topon, de nagyon nem szerettem volna ha elviszik őket megint, így kértem, hogy ott maradhassanak.
A nővérke megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne. Mondtam igen. Nagyon kész vagyok de olyan jó volt, hogy ott szuszognak.

Kaptunk ma "alapítványi" szobát. Átköltöztünk oda.
Van saját fürdőszobánk WC-vel és az én kórházi ágyamon kivül van egy kanapénk aholSzacsa is bent tud velünk aludni, így tulajdonképp beköltözik Ő is.


Bent voltak ma nálunk anyuék is. Amikor kijöttem a mellékesről ez a látvány fogadott. A büszke nagyszülők :o)




Nem igazán indult még be a tejem, de próbálkozunk a tandem szopival is. Sajnos nagyon kis erőtlenek még, így több az alvás, mint a szopi, de remélem ami késik nem múlik...

Megjött a vér

késő délután... A 3 adag nagyon lassan lecsöpögött, egyszer rosszul lettem közben, elkezdtem remegni, akkor leállították, de aztán mondtam, hogy folytassuk és megembereltem magam, megígértem, hogy minden rendben lesz :o)

Éjszakára most már nem akarom őket beküldeni a csecsemőosztályra, úgyhogy muszáj!

Nagyon kész vagyok

Alig tudok felállni kimenni a  wc-re ami itt van a szobában. Semmi erőm nincs.

Vettek vért és megállapították, hogy még mindig nem állt helyre a vérképem, az egyik nővérke azt mondta Ő még nem látott ilyen rossz vérképet. 

Megint vért fogok emiatt kapni, de most már hozatják nekem, a szülés után sürgősségit kaptam, ez viszont már direkte az én véremhez fog passzolni. 

Nagyon remélem, hogy ez segíteni fog és visszatér az erőm, mert nagyon nagy szükségem van rá.

Szacsa reggel 8-tól este 10-ig tulajdonképpen itt van velem és segít.

Tisztába teszi a gyerekeket, viszi őket a csecsemőosztályra ha kell, hozza őket vissza, segít elmosogatni stb. mert egyedül ezt most ebben az állapotban nem tudnám megoldani.

Ezért úgy döntöttünk átmegyünk fizetős szobába, ahol intimebben lehetünk és nem zavarunk másokat, hiszen itt a szobában még másik két frissen szült kismami is van és bár nem mutatják, de nem biztos, hogy örülnek neki, hogy Szacsa kora reggeltől késő estig itt van.

Éjszakára még mindig bent vannak a babák a csecsemőosztályon, csak szoptatni hozzák őket, ha megkapom a vért utána viszont remélem már jobban leszek annyira, hogy éjszakára is itt tudjanak maradni velem.

Szóval ennyit rólam a bébik viszont gyönyörűek, tulajdonképpen folyamatosan csak nézzük őket gyönyörködünk bennük. Egyszerűen nem lehet betelni velük. Képesek vagyunk 1 óráig úgy  nézni ahogy szuszogva alszanak néha nyújtózkodva egyet, mintha a világ legizgalmasabb akciófilmjét néznénk... 

Az utolsó képen fürdés után új ruciban

Hajnal kettőkor

hozták első szoptatásra, először Maját, aztán Maját visszavitték és hozták Brúnót.

Még mindig rózsaszín ködben élek :o) ez volt az első intim találkozás a gyerekeimmel.

Se orvosok, se ápolók, se látogatók csak mi ketten összebújva a csendben, sötétben.

Olyan finom az illatuk, nem tudok betelni, meg a látvánnyal sem...

Nem nagyon tudok felállni-felülni, nincs erőm, fekve próbálok szoptatni... hát nem mondom, hogy hatékonyan segítenek, alig-alig ébrednek fel...

Szülés...egy pont egy

Ezek után mondták, hogy akkor most összevarrnak, a babákat elvitték.

Átalakították az ágyat székké, amin feküdtem, felkötötték a lábaim.

Visszahozták felöltöztetve a babákat, de szörnyű volt a szemem nem bírtam kinyitni, az egész testem remegett, amit nem tudtam leállítani…9 hónapig vártam, hogy lássam őket, álmodoztam róla, vajon hogy néznek ki és most nem tudtam kinyitni a szemem…

A méhem feladta, elfáradt a kitágult izomzat, a szülést még végig tudta csinálni, de utána már nem kezdett el összehúzódni, aminek következtében nem állt el a vérzés, dőlt a két lepény helyéről. 

Atóniás vérzés...hivatalosan ilyen szép neve van.

Eddigre összevarrta a doki a gátsebet.

Aztán szétszakította emiatt, hogy betapintson, nem maradt-e bent lepénydarab (nem), vagy nem sérült-e meg a méhfal.

Aztán még 4 helyen vénát nyitottak, egy helyen már amúgy is bennem volt a branül, így összesen 5 helyen nyomatták az oxitocint belém, hogy elinduljanak a méhösszehúzódások, de nem reagált a méhem.
Közben a vérveszteség miatt elvesztettem az eszméletem nagyjából, a vérnyomásom 60/30 volt amire még emlékszem, hogy mondták mellettem.
És közben csak azt éreztem, hogy iszonyúan fáj amit csinálnak, ordítottam, ezek az emlékeim.
Szóval az oxira nem reagáltam vénásan, aztán adott a doki egy oxitocin injekciót közvetlenül a méhembe… erre se…elkezdte előkészíttetni a műtőt, hogy kikapják a méhem, nehogy elvérezzek…

Aztán közben elkezdte masszírozni belülről a méhem és közben imádkoztak (ezt a doki mesélte így később) és erre végre megindultak az összehúzódások.

Fél4 kor születtek meg a bébik és olyan fél8 körülről vannak újra emlékeim, addig szinte eszméletlenül aludtam, miután vége lett ennek...

Ekkor már kaptam vért és vérplazmát is, lógott ki belőlem egy pisikatéter.

A szülésznő mikor magamhoz tértem mondta nekem, hogy hááát szép kis születésnap, volt itt minden, szülés, újraszületés, én kb. ekkor realizáltam mi is történt.

Ennek ellenére nem maradt rossz élményem a szülésről, ez inkább Szacsának lehetett horror, aki ott ült a két babával és ilyeneket mondtak az érdeklődő kérdésére, hogy akkor most mi van, hogy: hááát, próbáljuk stabilizálni az állapotát... 

Újabb rendkivül előnyös képek rólam, hááát kb. ilyen állapotban voltam estére:

A gyerekeket este 8 körül először csak a fényképezőgépen láttam, ők lent voltak a csecsemőosztályon.

Este fél 11-kor kaptam egy ágyat egy emelettel lejjebb egy háromágyas kórteremben.

Hoztak egy kerekesszéket és azzal letoltak a csecsemőosztályra mielőtt az ágyamhoz vittek.

Ekkor láttam őket élőben először :o)

Maja aludt, Brúnó pedig élénken nézelődött, állítólag egész nap szinte le sem hunyta a szemét, kíváncsi volt  a világra :o)

Ott ültem vagy félórát, csak gyönyörködtünk Szacsával, aztán eltoltak aludni.

Szülés...egy pont nulla

Tegnap, 36+4 naposan hajnali 03:15-kor arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz.  
Csak úgy dőlt belőlem a meleg folyadék.

Szinte felkiáltottam örömömben és meglepetésemben, amitől Szacsa is felébredt. 

MÉGISCSAK MA, SZÜLINAPRA!!! :o)))))))) 

Felkeltünk, pakolásztunk, Szacsa még lezuhanyozott, semmi idegeskedés nem volt a legnagyobb nyugalomban és boldogságban nekikészültünk a nagy útnak. 

Olyan ötkor elindultunk a kórházba, elindulás előtt még csináltunk egy képet, itt már talán kicsit kisebb lett a hasam az egyik adag elfolyt magzatvíz miatt.

.

Az autóban sem éreztem semmit még.

Megérkeztünk, mondtam az ügyeletes szülésznőnek, mi van, meg, hogy ikrek.
Megkérdezte, miben állapodtunk meg a dokimmal, szülhetek-e simán.

Mondtam igen, mindkét baba fejvégű.

 
Jött egy ügyeletes orvos, megvizsgált, ami eléggé fájt, mondta, hogy tényleg fejvégű mindkettő, és 1 centire vagyok kinyílva.
CTG-re tettek.
Nagyon enyhe fájások voltak csak, én se éreztem őket, és a gép se nagyon mutatta erősnek. Inkább olyan szélgörcsszerűeknek éreztem, nem fájásoknak.

07:30 körül megjött a dokim, Ő is megvizsgált, mondta, hogy nem nagyon tágulok, de adjunk neki időt, lépcsőzzek, sétálgassak, és ha 10-ig nincs érdemi változás, akkor oxitocinra kötnek.
Ez a nehéz tágulás állítólag sokszor ikres probléma, mert annyira kitágul a méhizomzat a nagy poci miatt, hogy már nem tud annyira dolgozni.

Szóval elkezdtem lépcsőzni, de addigra már érezgettem a fájásokat, és egy porcikám se kívánta a bámuló látogatókat, vad idegeneket a folyosón, mivel ugye nem volt egy külön „vajúdó lépcsőház”, ott mászkált mindenki akinek épp dolga volt arrafelé, úgyhogy inkább elfoglaltuk a szülőszobánkat.

Itt felraktak újra a ctg-re és persze aztán az oxitocint is bekötötték.

Na ekkor már voltak fájások rendesen.
Nem kívántam semmilyen masszázst, semmit, csak csöndet ilyenkor, és csináltam a légzéstechnikát.
Ez egy ideig működött is, de aztán dél körül, 4-5 centis méhszájjal szóltam, hogy szeretnénk kérni EDA-t.
Olyan fél 1 kor már nevetgéltem a férjemmel, minden fájdalom elmúlt.

A két órás adag alatt 8 centire tágultam, úgyhogy nem is adtak többet, lassan újra éreztem a fájásokat, és nem sokkal később már jöttek is a tolófájások.

 
Összeállt a team, a szülésznőm, a dokim, és Szacsa meg persze én a babákkal.
A dokim elmagyarázta, hogyan csináljam, ha jön a fájás szóljak és lábakat felhúzni, nyakat lefeszíteni, nagy levegő és toljak oda ahol a kezét érzem.

Ha elfogy a levegő csere és újra.
Persze pokolian fájt, de érdekes módon ez teljesen mellékes volt akkor, csak az volt a fontos, hogy hatékony legyek, hogy segítsek Brúnónak.
És még csak nem is azért mert azt éreztem, hogy huuu én most szülök és milyen magasztos dolog ez, - mert erre csak akkor döbbentem rá igazán, akkor kapott el valami szentimentális érzés, amikor egyszer csak azt kiáltotta Szacsa, hogy gyerünk Gitta, ne hagyd abba, már látom a Brúnó fejét, ott a haja!, - szóval addig egyszerűen csak vitt valami előre, és nagyon koncentráltam, hogy mindent jól csináljak, mikor jött a fájás, hogy lábak, levegő, nyakat le stb., minden a helyén legyen és a lehető legerősebben nyomjak a fájdalom ellenére is.
Valahogy ez a munka vált fontossá és a fájdalom egyáltalán nem.

Nagyon jól esett, hogy a fájások szünetében mikor felnéztem, mindenki csendben volt, keresett magának egy kis helyet, ahová leült és csendben várta, hogy újra adjam a jelzést, hogy indulunk...ilyenkor újra összeállt a csapat, mindenki a helyén, szülésznő, meg Szacsa drágám két oldalról, doki szemből, én meg csináltam a dolgom.
Nagyon biztonságban éreztem magam.

Sajnos a gátat nem sikerült megvédeni, mert annyira be voltam vizesedve (ott is), hogy az egyik nyomásnál megrepedt, a következőben így már vágtak.

 
Végül 15:30-kor megszületett Brúnó a maga 2630 gr-jával!!!!

A mellkasomra helyezték pár pillanatra, aztán elvitték, burkot repesztettek és a következő nyomásra a vízzel szinte kiszörfözött 15:34-kor Majácska is 2360 gr-mal!!!!





Odatették őket egyenként a mellkasomra, az arcukat nem láttam, mert nagyon a nyakamnál voltak, de éreztem a nedves meleg testüket, hallottam a hangjukat…

Ezt nem lehet leírni, csodálatos volt, annyi év után, amire ennyit vártunk, álmodoztunk, hogy mindez megtörtént, hogy itt vannak, megérkeztek, egészségesek, gyönyörűek!!!!

Az, hogy szülinapra jöttek, pedig csak hab a tortán! :o)

Ha én tudtam volna ezt előre, hogy csak a 35. szülinapomra várnak, mert így akarnak időzíteni, biztos nem sírtam volna annyit a sok sikertelen ciklus után... de most mindenért kárpótoltak... azt hiszem ezt hívják úgy, hogy földöntúli boldogság... mindenkinek ezt kívánom!!! :o)

Pár kép még az első percekből:

Vihar előtti csend

Tegnap este voltunk az Istvánban.

Megismerkedtünk a szülésznővel. 
Nagyon szimpi, olyan kb. velem egyidős csajszi.
Az egyik szülőszobán ücsörögtünk, csinált Ctg-t, most mindkét szívhang nagyon szépen látszott, a babák is élénkek voltak nagyon.
Elvileg volt két nagyobb méhösszehúzódás is a gép szerint, amiből én semmit nem éreztem, és hát olyan kb. 50 perc alatt, az semmi...

A dokim ezalatt épp császározott a szomszédos műtőben és mikor mi érkeztünk, épp láttuk a pár perces magzatmázas kis csöppséget, ahogy hozták fürdetni, nagyon megható volt, Szacsának és nekem is fülig ért a szánk hirtelen... :o))

Még egy hetem van max. szabadlábon, mert jövő hét hétfőn mindenféleképp befekvés.
Összepakoltam a babák ruháit is amiket beviszünk nekik, (mert itt az Istvánban az a divat, hogy saját ruciban vannak a kórházi tartózkodás alatt), és egy külön kis szatyorba tettem azon belül azokat a rucikat amiket életükben először fognak viselni, hogy Szacsának adott esetben csak ki kelljen kapni a bőröndből.
Hihetetlen volt így elképzelni, hogy tényleg benne lesznek nemsokára és válogatni, hogy ebben legyenek-e elsőre...vagy inkább abban...... :o) 

Álomkór van rajtam! 
Egyfolytában aludnék.

Ma este még voltunk szemben a buddhista centrumban, kicsit büféztünk olyan este 11-ig.

Úgy érzem nem lesz ebből a holnapi szülinapra semmi, nincs semmi jel.

Beszéltem a nagymamámmal is, köszöntöttük egymást, de mondtam Neki, hogy úgy néz ki nem lesz a holnapi szülinapon ajándék, nem érzek semmi erre utaló jelet, egyszer volt csoda Milánóban…. ;o)

Nagyon sokat mozognak,

de főleg inkább Brúnó! 
Maja kis álomszuszék hozzá képest. 

Persze mikor voltunk tegnapelőtt Ctg-n egyik se akart mozogni, Brúnó is csak nagy nehezen moccant kettőt, miután az asszisztensnő már rázogatta a hasam, aztán durmi tovább... 
Viszont amikor levették a gépet felébredt, sőt még csuklani is elkezdett, ami náluk olyan 10 perces program, úgyhogy utána Maja Ctg-jéből főleg csak azt lehetett hallani, hogy Brúnó csuklik....

Kíváncsi vagyok a ma esti Ctg-n mit produkálnak!

Vizsgálat, CTG, 36+0

Voltunk tegnap dokinál, pont a 36 hetet töltöttem.

A Ctg... hát elég felemásra sikerült. 
Brúnót nézték először, neki nagyon szép kis görbéje volt, aztán Maját, de neki nem tudták eltalálni, hová kéne tenni a tappancsot a hasamon, így teljesen értelmezhetetlen lett amit mutatott a gép.
A doki mondta, hogy a gép nincs a helyzet magaslatán, de a baba szerinte rendben van...igyekszem elhinni....
Holnap, vasárnap este megyünk be a kórházba, megismerkedünk a szülésznővel, és csinálnak majd megint Ctg-t, ott állítólag jobb gép van.
A dokim is bent lesz, mert ő lesz épp az ügyeletes.

Engem is megvizsgált tegnap, már el van simulva teljesen a méhnyak, de a nyákdugó még bent van.
Kicsit célozgattam, hogy nagyon nehéz már, azt mondta, ikerszülést soha nem indítanak oxitocinnal.

Ha kibírom a befekvésig (18-a, tehát kb. 9 nap) és utána pár napon belül még mindig semmi, akkor esetleg annyit csinálhatunk, hogy összeszorítom a fogam, Ő egy kicsit erőteljesebben megvizsgál és attól hátha beindul.

Hát nem tudom...majd meglátjuk...inkább próbálok addig dumálni a bébikkel!

A mai nap is egy célállomás volt,

amit kitűztem nekik meg magamnak, hogy idáig még muszáj kibírnunk egyben, mivel délután megyek fodrászhoz, ahová gondolom majd jó darabig nem jutok el ha megszületnek... 

De persze ettől még nem engedem utána se ki Őket.

A következő cél a jövő hét kedd, a szülinapom, amig ki kell bírnunk...

Eddig úgy néz ki szófogadó gyerekek.

Eddig bírta a hasamon a bőr! 
Szétrepedt a pocakom felén, gyönyörű piros hálózatot alkotva.
Mondjuk ez is nagyon szép teljesítmény volt tőle...

Egyfolytában figyelgetem ám a jeleket, kiváncsi vagyok miből fogom tudni, hogy indulni kell....

Lehet, hogy ajándékok akarnak lenni

ők is, mint én voltam a nagyinak???

Elvileg 8-án kell mennem dokihoz legközelebb, de a 12-e is jeles dátum nálunk, mert aznap lesz a szülinapom és a nagymamámé is. 
   

Alvásról jobb, ha nem is beszélünk, totál össze-vissza, olyan 5 órát tudok aludni éjszaka, na persze nem egyhuzamban, de kb. annyi megvan.
Néha meg egy-egy félórát nappal, de ez ritka.
 

Az egész szüléstől most már egyáltalán nem félek, csak ettől, hogy olyan hulla fáradt leszek, hogy nem lesz erőm...azon izgulok, hogy reggel kezdődjön ne este, hogy viszonylag kipihenten kezdjünk bele...